2011. december 27., kedd

Downton Abbey

Teljesen véletlenül olvastam erről az új angol dráma sorozatról és tudtam, hogy nagyon fog tetszeni, mert: brit, vidéki kastély, 1910-20-as évek.  Ugyanis imádom a klasszikus brit sorozatokat és szerencsére van élet a Büszkeség és Balítélet után is!
Tavaly adták az első évadot és nem régen a másodikat is. Az elsőt kb. 3 nap alatt letudtam, nem lehetett megállni - legutóbb a 24-el voltam így. A másodikkal már okosabb leszek és beosztom :)
Ajánlom nagyon, mert szórakoztató, izgalmas, gyönyörűen van fényképezve, a színészek nagyon el vannak találva, nem beszélve a  csodás kosztümökről, ruhákról. Lányok imádnátok!
A történet központjában a kastély lordja és annak családja áll, három lánnyal akik eléggé megkavarják a szálakat. A másik fő csapás a kastély személyzete és azok mindennapjai. Ezt a két "világot" nagyon ügyesen mutatja be és állítja párhuzamosan egymás mellé a sorozat, mintha egy luxus szálloda vendégeit és a kiszolgáló személyzet figyelnénk, megmutatva, hogy az a hatalmas kastély és maga az angol főúri "gépezet" hogyan működik a háttérmunkával.
A netről le lehet szedni - eredeti nyelven (szigorúan!) ajánlom :) És figyelmeztetek mindenkit,hogy függőséget okozhat!
Ezen a linken bele tudtok nézni itt.








p.s. A sorozat karácsonyi külön "számát" tegnap vetítették kint, remélem elérhető lesz hamarosan ez is!




4 megjegyzés: